2007. május 19., szombat

Autótervezés tutorial

Nos. Angolul van egy jó pár ehhez hasonló tutorial, ami azt jelenti, hogy ilyen oktató izé. Szóval most itt az autó megrajzolásának (kiszínezésének) a fázisait írom le és illusztrálom képekkel, mer az jó. Sokan jönnek ide úgy, hogy a googleben rákeresnek arra, hogy autótervezés, hátha ôk pont valami ilyesmire vágynak!
Tehát:

Elôször megrajzolom ugye az autó formáját, és egyeztetem a térbeli dolgokat, például kijavítom, ha a hátsó kerék ellipszise bedôlt. Francba.


Ezután átmásolom egy másik lapra a rajzot, átvilágító asztallal. Erre azért van szükség, hogy igazítsak a kompoíción és hogy ne kelljen kiradírozni a filctoll alól a ceruza vonásokat. Csak vázlatosan húzom ki a vonalakat, mert úgyis már a fejemben van eddígre a forma.


Ezután a hûtômaszkot és a lámpát szoktam megrajzolni, de persze ennek a sorrendnek semmi értelme sincs.


Majd megrajzolom, hogy hol legyen a környezet tükrözôdése az autón. Erre sokáig nem jöttem rá, hogy hogy kell csinálni, de mostmár kábé tudom. Az a lényeg, hogy a függôleges felületeken tükrözôdik a környezet, a vízszinteseken pedig az ég. A környezet tükrözôdése pedig mindíg sötétebb szokott lenni és abba kis krix-kraxokat érdemes rajzolni, mintha lenne ott valami. Az is fontos még, hogy ezek a sötét foltok befelé világosodjanak, mer' úgy néz ki jobban.


Majd a narancssárga gumi elemeket rajzoltam meg, a sorrend itt is hülyeség.


A következô lépés a szürke alkatrészek kiszinezése, mindenki maga döntse el, hogy fém, avagy müanyag.


Aztán a sötét foltokat dobtam fel, Special Black filctollal, hogy üssön. Az ablak tökrözôdô részét szoktam teljesen feketére csinálni, meg a hûtômaszkokat, itt az árnyékot csaptam még hozzá ehhez a grandiózus névsorhoz.


Ezután az üvegnek rajzoltam meg a világosabb, azaz az eget tükrözô részeit plusz a másik sötétzölddel kiszineztem a függôleges részek szabadon hagyott felét.


Itt meg az eget tükrözô karosszéria elemek kerültek sorra, amit egy sokkal halványabb zöld színnel csináltma csinálni, plussz egy nagyon halvány kékkel mentem még rá, jelezve, hogy az ég az bizony kék.


Már majdnem készen van a dolog, ilyenkor szoktam a már használt vékony fekete tollal kihúzni a sötét és világos foltok határát és néhol meg is vastagítom a vonalat, mer nekem így jobban tetszik.


Azután a legutóbbi lépés ellenkezôjét csinálom: a fehéreket festem bele a képbe, lefestôvel, mert az fedi el legjobban a dolgokat. A csúcsfények felrakása abszolút rendszertelenül történik, mert ehhez egyáltalán nem értek. Ez van.


Legutoljára a kerekeket szoktam megrajzolni, mert azoktól midníg félek, hogy elrontom ôket. Általáben el is szoktam, de most talán annyira nem, csak az zavar, hogy a hátsó kerék bedôlt. Na mindegy, mindenestre ilynekor még az utolsó, pici kis részleteket szoktam felrakni, most például a Kia emblémát.

ÉS KÉSZ!

Nincsenek megjegyzések: