2007. december 21., péntek

Pimp My Állvány


Elkezdtem forgatni a következő filmemet, ami szintén etűd ugye, mint a legutóbbi három, de ez novella feldolgozás lesz: Viktor Pelevin – Ignat boszorkánymester és az emberek című műve kerül ezáltal vászonra durván. 4 jelenetből áll, 2-őt már leforgattam, de az egyik nagyon sötét lett, szóval majd azt újra forgatom.
Nem is ez a lényeg, hanem, hogy ebbe a filmbe kell kamera mozgás és ez ugye csak úgy elegáns, ha állványon van a kamera: szóval mindenképp mozgó állvány kell.
A világ legkúlabb cuccával csináltam meg, hogy mozogni tudjon az állványom: a kerékkel.
Egy matchbox kamionnak lecsavaroztam az alját, azon voltak a kerekei, mind a 6 pár. Szét tördeltem a kerekeket és aztán kettessével felragasztottam őket az állványom lábaira, ezüst ragasztószalaggal:
és kész is a guruló állvány, amivel már svenkelhetek meg minden.
Mondjuk a kerekek nagyon picik, emiatt pedig nagyon remeg a kamera, ha gurul, de erről általában hallgatok, mint a sír.

Nincsenek megjegyzések: